Vezetőség

“A föld olyan érték amely nem vész el, sőt, számtalan kincset és lehetőséget rejt magában.”

Nagy Ferenc elnök-vezérigazgató

„Rémülten néztünk egymásra édesapámmal, de késő volt, már kimondta. Nagyszüleim után kapott ötszázezer forintnyi kárpótlási jegyünk odavolt. Mikor másokkal együtt föltette a tárcsáját a liciten, és megkérdezték, mennyiért szeretne abból a 120 hektáros, 1500 aranykoronás földből, büszkén vágta rá: „Mindért!” Csak később döbbentünk rá, mit is csináltunk. De már nem volt mit tenni, az üzlet megköttetett. Ugyanígy, zsigerből adott választ apám akkor is, mikor a látszólag félresikerült licit után egy héttel egymilliót ajánlottak a földért. „Nem eladó!” – jelentette ki. Így kezdődött.

Édesapám azóta már nem él, de az a negyvenkét hektáros föld ma is a miénk. Hirtelen döntése a kárpótlási jegyről pedig örökre összekapcsolt a termőfölddel. Akkor fogant meg bennem a gondolat, hogy a föld olyan érték, amely nem vész el, sőt, számtalan kincset és lehetőséget rejt magában. Négy év sem telt el az emlékezetes földvásár óta, már biztos voltam benne: megéri vállalkozást alapozni rá. És belevágtunk, megalapítottuk a TISZACASH ZRt-t. Mindössze hárman voltunk a cégben. Azóta ez a szám sokszorosára duzzadt. A cég 1998 óta – immáron több mint 20 éve – töretlenül fejlődik, halad előre. A termőföldben azóta sem csalódott egyikünk sem, illetve azok sem, akik általunk kapcsolatba kerültek vele.”